Dokumentumok
KPS PONT
Szigorú törvény a dohányzás megelőzésére az Egyesült Államokban
Több mint négy évtizeddel azután hogy az Egyesült Államok tiszti főorvosa a dohányzást hivatalosan is egészségre ártalmasnak nyilvánította, a szenátus végre törvényt hozott a cigaretta és más dohánytermékek piaci szabályozásával kapcsolatban.
A Family Smoking Prevention and Tobacco Control Act bevezetése igazi mérföldkőnek számít az amerikai törvényhozásban, hiszen most először fordul elő, hogy a Food and Drug Administration (FDA) felhatalmazást kapott arra, hogy az egész országban szigorú eszközökkel szabályozza a dohánytermékek előállítását és reklámozását. Bár az FDA nem hozhat tiltó intézkedéseket a dohánytermékek használatát illetően, számos eszköz áll a rendelkezésére, hogy a lakosság egészségének védelmében beavatkozzon a dohánypiac működésébe. Ennek értelmében a csökkentett nikotin- és kátránytartalom elrendelésével, valamint egyéb káros vegyi anyagok kiszűrésével módosulhatnak a cigaretta összetevői, amelyek között mostanáig legalább 60 rákkeltő- és 4 000 mérgező anyagot mutattak ki. Az FDA már 2000-ben is tett erőfeszítéseket, hogy a nikotin tiltólistára kerüljön, de a Legfelsőbb Bíróság, a Kongresszus támogatásának hiányában elutasította a kezdeményezést. Így a cigarettára továbbra is enyhébb szabályozás maradt érvényben, mint pl. a kozmetikumok vagy a kisállat eledelek esetén – írja a New York Times.
Bár a dohányosok száma fokozatosan csökkent az utóbbi években, a becsült adatok szerint az Egyesült Államokban minden ötödik ember hódol a káros szenvedélynek, és közülük évente 400 000-en halnak meg dohányzással összefüggő betegségben. A vészjósló adatok ellenére az utóbbi közel ötven évben, amióta a dohányzást hivatalosan is rákkeltőnek minősítették, lényeges prevenciós intézkedések csak korlátozott számban léptek életbe. Ezek közül a legfontosabbak a televízióban és a rádióban játszott cigarettareklámokat tiltó rendelet (1971), valamint a dohányzás eltörlése a repülőjáratokon (1988). Az aktuális prevenciós rendeletet a michigani egyetemen működő Tobacco Research Network igazgatója történelmi fontosságú lépésként értékelte, amely az egész amerikai társadalomra nézve gyökeres változásokat hozhat a dohánytermékek egészségre káros természetét illetően. Az intézkedés egyik legfontosabb eleme a gyermekek védelme, ezért megszűnnek a fiatalokat célzó kampányok, és a jövőben lekerülnek a polcokról a különféle gyümölcsízesítésű dohánytermékek is – a Washington Post beszámolója szerint.
Külön érdekességnek számít, hogy a törvény életbelépését a legnagyobb dohánygyártó cég, a Phillip Morris – a piacvezető Marlboro cigaretta gyártója – is támogatja, annak ellenére, hogy az eddig meglehetősen liberálisan kezelt reklámlehetőségek terén az új törvény értelmében szigorú megkötésekkel kell majd számolni.









