Dokumentumok
KPS PONT
Táplálkozás és koszorúér betegség - már csecsemőkorban eldől?
Életünk első három hónapjában bekövetkező hirtelen testsúlygyarapodás komoly hatással lehet felnőttkori egészségi állapotunkra. Legalább is ez derül ki egy újonnan nyilvánosságra hozott holland vizsgálatból, amely a szívkoszorúér betegség kialakulásáért felelős korai tényezők megállapítását tűzte ki célul.
A korábbi vizsgálatok során publikált adatok eléggé változatos képet mutatnak a születéskor mért testsúllyal és testhosszal kapcsolatban. Egyes tanulmányok arra az eredményre jutottak, hogy az alacsony testsúllyal született csecsemőknél később nagyobb valószínűséggel alakulhat ki szívkoszorúér betegség és 2-es típusú cukorbetegség, míg mások szerint a gyorsütemű gyermekkori növekedés okozhatja felnőttkorban ugyanezeket a kórképeket. Egy harmadik álláspont szerint pedig, a kezdeti lassú fejlődést követő, kétéves kor után bekövetkező hirtelen növekedés vezethet felnőttkorban szívkoszorúér betegséghez.
A legutóbbi holland megfigyelések alátámasztják azt a korábbi feltételezést, hogy a szívkoszorúér betegség és a 2-es típusú diabetes mellitus felnőttkori kialakulásának esélyét növelheti a csecsemőkorban fellépő nagymértékű testsúlygyarapodás. Ennek megfelelően, a testhosszhoz viszonyított súlynövekedés összefügghet a csökkent inzulinérzékenységgel és HDL-koleszterin, azaz a „védő-koleszterin” szinttel, valamint a csípőszélesség és a triglycerid-szint növekedésével. A vizsgálat alapját a Programming Factors for Growth and Metabolism (PROGRAM) tanulmányban összegyűjtött megfigyelési adatok képezték, amelyben 217 születéskor alacsony, később normális magasságú, illetve átlagos testhosszal születő, de később alacsony testmagasságú, 18-24 év közötti fiatal vett részt. Az eredmények azt igazolták, hogy az első három hónapban tapasztalt hirtelen testsúlynövekedés a későbbiekben több testzsír felhalmozódásához vezetett főleg a derék tájékán, valamint a csökkent inzulinérzékenység miatt növekedett a cukorbetegség kialakulásának esélye.
A rendelkezésre álló adatok alapján a vizsgálat vezetője arra a következtetésre jutott, hogy feltétlenül további vizsgálatok elvégzése indokolt annak érdekében, hogy meghatározzák a korai gyermekkorban bekövetkező hirtelen súlygyarapodás okait. Ezek hiányában ugyanis csak korlátozott mértékben lehet megelőzni a felnőttkorban kialakuló szívkoszorúér betegséget és 2-es típusú diabetes-t.









